HELYIEKNEK

Közös karácsonyfa díszítés

Kedves Szomolyai lakosok! Jövő héten elkezdődik az év talán legszeretetteljesebb időszaka. Az idei karácsony várás időszakában is önfeledt, örömteli percekkel szeretnénk kedveskedni minden településünkön élő kicsinek és nagynak egyaránt!

November 27-én 11 órától várunk minden kedves lakosunkat közös karácsonyfa díszítésre a Közösségi ház előtti téren!

Öröm látni, hogy minden évben szebb és díszesebb a közös karácsonyfánk. Jó érzés, hogy egyre többen tekintik sajátjuknak a közös fát, és egyre több családnak fontos, hogy gyermekeiknek megtanítsák azt, hogy jó egy kis közösséghez tartozni, hogy a hagyományainkat nem szabad elfelejetni, tovább kell ápolni azokat!

Ebben az évben kicsit másképp szeretnénk kedveskedni a gyerkőcöknek, köszönetet mondani nekik és szüleiknek, nagyszüleiknek hogy kiveszik a részüket ebből a szívet melengető szomolyai hagyományból.

Most mindenkit szeretnénk a családból megvendégelni, nemcsak a gyerekeket. Forró teával, finom sütikkel, csokoládéval, kötetlen ismerkedős beszélgetéssel szeretnénk kellemessé tenni az időt, amíg aznap sor kerül az adventi koszorú első gyertyájának meggyújtásáta.

A hagyomány szerint az Egyház gyújtja meg az első gyertyát. Azzal veszi kezdetét az Advent. Úgy gondoljuk nagyon szép, és szívmelengető lenne minden résztvevő számára, ha minél többen kívánhatnánk egymásnak ott Boldog Karácsonyvárást!

Várunk szeretettel mindenkit a szebbnél-szebb, ötletes díszekkel Szomolya Karácsonyfájánál, a mi közös karácsonyfánknál!