Szögedi Tibor életútja (1948-2003.)

Édesapám Szögedi Tibor 1948. június 18-án született, id. Szögedi Tibor és Fülöp Ilona egyetlen gyermekeként. Nagy szeretettel nevelték szülei és nagyszülei. A szorgalmáról ismert édesapja ácsmesterséget tanult, és emellett a mezőgazdasági munkákból is kivette a részét.

Az 1960-as, 70-es években hetente ingázott Dunaújvárosba, ahol építésvezetőként dolgozott, balesetben bekövetkező haláláig. Édesanyja háztartásbeliként dolgozott, anyai nagyapja, Fülöp Sándor ismert szőlőtermesztő és borász volt, főként Ő adta át unokájának a szőlőmunka szeretetét és a borászkodás ismeretét, a kiváló bor készítésének titkait. Édesapám Szomolyán nevelkedett, átélte a szomolyai gyermekek mindennapi életét, átlagon felüli szorgalmát tanárai értékelték. Mindez előrevetítette alapvető vonását, hogy képes lesz egy életen át tanulni és küzdeni azért, hogy kitűzött életcéljait elérje. Átlagon felüli szorgalmas élete négy felsőfokú oklevelet jelentett: kettőt a katonai pályán, kettőt pedig a polgári életben szerzett a rendszerváltást követően.

1966-ban érettségizett a mezőkövesdi Állami I. László Gimnáziumban. Még ez év őszén bevonult katonának, s egy évvel később, 1967-ben felvették a Zalka Máté Katonai Főiskola légvédelmi szakára, majd 1971 aug. 20-án hadnagyként tisztté avatták, s átvette első diplomáját.

1975 és 1978 között a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia hallgatója volt, ahol újabb diplomát szerzett. Katonai pályájának állomásain már családos emberként teljesített szolgálatot, mivel 1972-ben házasságot kötött Kormos Zsuzsanna tanítónővel, aki a szomolyai, helyi általános iskolában gyakorolta hivatását. Harmónikus házasságban éltek, első gyermeküket, a kis Szabolcsot mély szomorúságukra elveszítették, majd két kislányukat, Adriennt és Zsuzsannát nagy szeretettel nevelték.

Miskolc után a család gyakran költözött: Szakáldra, Budapestre, Szigethalomra, Sárbogárdra, s végül 1990-ben Egerbe. A Lenkey János Honvéd Kollégium vezetőjeként végre szülőfaluja közelében élhetett, s az 1979 óta özvegyen élő édesanyját, s idős nagyszüleit is segíthette.

Kollégiumvezetőként pedagógia szakos tanulmányait követően diplomát szerzett az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán 1994-ben, illetve egyetemi oklevelet kapott a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen 1997-ben.

A felnövekvő katonai középiskolások nevelését pedagógiai szaktudással, emellett apai szeretettel irányította. Amikor a Lenkey megszűnt, az új iskolában is segítette az átszervezést, s a megmaradt osztályok érdekében munkálkodott. Ekkor már hordozta szervezetében a betegséget, de munkaszeretete nem engedte megpihenni.

A Szomolyai Hegyközség Felügyelő Bizottságának elnöke volt a hegyközség megalakulásától egészen haláláig. Ötletgazdája, megalkotója, évekig főszervezője volt a Kisasszony-napi rendezvényeknek, szeretett szülőfalujában. A Szomolyai Hegyközség tagjaival baráti kapcsolatot ápolt. Nyugdíjas éveiben helyben szeretett volna élni, szőlőtermesztéssel és feldolgozással foglalatoskodni és megpihenni abban a csodálatos természeti környezetben, ahonnan egykor elindult. Közel három éven keresztül óriási lelkierővel, méltósággal, jelleméből fakadó katonás önfegyelemmel és hittel harcolt a súlyos, számára végzetes betegséggel.

A település fejlesztéséért való áldozatos munkáját Szomolya Község Önkormányzata 2004 júniusában, poszthumusz díszpolgári cím adományozásával ismerte el.

„Porból vétettünk és porrá leszünk.” – s ami közötte van, az ÉLET. Édesapám végleges visszatérése szeretett szülőfalujába végül, 55 éves korában bekövetkezett halálát követően valósult meg. Hamvai a község szívében, központi temetőjében nyugszanak.

„Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.

Emlékük, mint a lámpafény az estben,
Kitündököl és ragyog egyre szebben
És melegít, mint kandalló a télben,
Derűs szelíden és örök fehéren.

Szemünkben tükrözik tekintetük még
S a boldog órák drága, tiszta üdvét
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt
És élnek ők tovább, szűz gondolatként.”

(Juhász Gyula: Consolatio)

Emlékedet lelkünkben örökre megőrizzük!

Szögedi Zsuzsanna