TURIZMUS
VENDÉGLÁTÁS, LÁTNIVALÓK

Tájház

A Tájházunknak otthont adó barlang lakást az 1800-as években vájták ki a riolittufából, és egészen az 1980-as évek elejéig laktak benne.

Ezekben a barlangházakban élni nagyon gazdaságos volt, mert a riolittufa nagyon jó hőszigetelő, főleg olyan vastagságban. Ezért a téli fűtésre keveset kellett költeni, mert jól megtartotta a meleget, nyáron viszont nem melegedett fel túlságosan, ezért jó hűvös volt.

Két család fogott össze, hogy kivéssék a barlanglakásokat. Mindkét rész két helyiségből állt, egy szobából és egy konyhából, oldalukon egy istállónak használt helyiséggel. Eredetileg csak az egyiket került berendezésre, de olyan sok használati tárgy gyűlt össze, hogy jutott a mellette lévő helyiségekbe is, így most gyakorlatilag két tájházunk van.

Bútorzatuk a környékbeli barlanglakásokból származik, és hűen mutatja be az itt élők dolgos, meglehetősen sivár mindennapjait. A bútorok mellett különböző használati tárgyakat is bőséggel láthatunk, melyek nemcsak a barlanglakások, hanem az egész Bükkalja lakóira jellemzőek voltak. Kedves látogatóink megtekinthetik a faszén tüzelésű vasalótól kezdve a díszes, faragott bútorokon át, a petróleumlámpáig az összes házi használati tárgyakat.

A barlang lakásokban újjáépítették a kemencéket, az egyiket csak helyre kellett állítani, a másikba viszont egy jóval kisebbet raktak. A tájház kemencéje szabadkéményes és gyakorlatilag ez a legnagyobb „attrakciója”, mindenki ezen csodálkozik el a legjobban, ez érdekli leginkább az ide látogatókat. Van egy ún. masina is a kemence mellett, melynek a csövét a falba vágott járatba tették, így a szabadkéményen áramlott ki a füst A kéménybe rakták a húst füstölni, és mivel fölülről szellőzött, nem volt olyan átható füst szaga és íze, mintha a mostani füstölőkbe tennék. A sütés-főzés mellett a füstölés is megoldódott. A „kiskemencét” gyümölcsszárításra, aszalásra használták, és itt szárították a kosárfonáshoz a fűzfavesszőket a nagy kemencéből kivett parázzsal.

Ebben a házban még 1983-ig élt egy család, s az ő kiköltözésük után került önkormányzatunk tulajdonába. A Tájházunk gyönyörűen rendben van tartva, fehéren ragyognak frissen meszelt falai, pirosan virítanak a muskátlik a tornácon. Csinos kis udvarán egy fedeles, fúrt kutat is láthatnak.